Cover
Belföld
Bakondi: A magyar hatóságok garantálják az ünnep biztonságát
2017-12-2116:32
tek, bakondi, brfk
A magyar hatóságok mindent megtesznek a lakosság védelme érdekében: a rendőrség, a Terrorelhárító Központ és a honvédség rejtett és nyílt eszközökkel garantálja a karácsonyi vásárok és más rendezvények biztonságát - mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója csütörtökön Budapesten tartott sajtótájékoztatón.
Bakondi György úgy fogalmazott, Magyarország változatlan belbiztonsági helyzete alapján nyugodtan kívánhat minden magyar családnak békés, boldog ünnepeket, majd a kormány nevében köszönetet mondott a rendvédelmi dolgozónak, akik példás helytállásukkal segítették Magyarország szuverenitásának és biztonságának megőrzését. Európa biztonsági helyzete ugyanakkor sokat romlott a közelmúltban, amiért elsősorban a migrációs hullámmal érkezett veszélyes személyek, a muszlim fiatalok radikalizálódó csoportjai, valamint az Iszlám Állam harcokra kiképzett, a kontinensre visszatérő katonái okolhatók - fejtette ki a kormányfő belbiztonsági főtanácsadója. 

A politikus egyúttal ismételten sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy az unió vezetői nem osztják a magyar kormány azon álláspontját, amely szerint a problémákat ott kell kezelni, ahonnan a migránsok útnak indulnak. Kiemelte, a békés karácsony gondolata a 2015-ben kezdődött migrációs hullámot követően került veszélybe, azt ugyanis eddig 27 súlyos terrortámadás követte 330 halálos áldozattal és 1300 sérülttel. Emiatt sokat romlott az emberek szubjektív biztonságérzete - mondta Bakondi György, aki aláhúzta, hogy az illegális bevándorlás nemcsak terrorcselekményekben nyilvánultak meg, hanem a köztörvényes bűncselekményekben, valamint az antiszemitizmus és a párhuzamos társadalmak megjelenésében. Hangsúlyozta, az európai hatóságok számos speciális intézkedést vezettek be az ünnepi rendezvények biztosítására, például a karácsonyi vásárok betonkockákkal történő lezárásával, fellépésük azonban olykor sikertelen maradt.

Bakondi György a TEK fővárosi Vörösmarty téren álló páncélos járművének festékkel történt lefújására vonatkozó kérdésre válaszolva azt mondta, az eset váltásidőben történt, a terrorelhárítóknak pedig nem a csapatszállítójuk, hanem a karácsonyi vásáron tartózkodók védelme a feladata. "Sajnos egyesek esetleg ebből viccet csinálnak" - tette hozzá.


MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ