Cover
Belföld
3,2 tonna hústerméket vont ki a forgalomból a Nébih
2017-12-2117:32
nébih, lejárt, termék, ellenőrzés, tudakozó
Az egyik budapesti piac húsboltjában tartott ellenőrzést a Nébih, ahol a hatóság a helyszínre érve megállapította, hogy a boltban számos jogszabálysértést követtek el. Helik Ferenc a Nébih igazgatója Tudakozó című műsorunkban elárulta, hogy a hűtés nélküli tárolás mellett nagyfokú rendezetlenség uralkodott a boltban, például PET palackok, esernyők hevertek a boltban és több pár kolbász is lógott a radiátoron.
A bolt működését azonnali hatállyal felfüggesztették, majd a raktárban és az üzlethelyiségben összesen 3,2 tonna, több mint 100 tétel terméket vontak ki a forgalomból. Helik Ferenc műsorunkban elárulta, hogy egy átlagos fogyasztónak nehéz észre vennie a különbségeket egy túltárolt és egy szavatossági időn belüli terméken, de az ízén, állagán kis körültekintéssel megállapítható, ha egy termék már lejárt. Helik Ferenc továbbá felhívta a figyelmet arra, hogy szavatossági időn túl eső termék fogyasztása emberi fogyasztásra már nem alkalmas, hiszen ezekben felszaporodhatnak a baktériumok, melyek különböző toxinokat termelhetnek.

A bolt miután eleget tett a kiszabott feltételeknek, újból kinyithatott. Helik Ferenc elmondása alapján, az ilyen esetek 95%-ban az elkövetők később jogkövetők lesznek. 

"Nem véletlenül fordulunk a médiához nagyon sok esetben. Úgy gondoljuk, hogy nem a büntetés az elsődleges cél, hanem az, hogy mindenki lássa azt, hogy lebukhat, megvan a kockázata és ilyenkor a fogyasztó a legnagyobb büntetés, hogy tudják, melyik üzlet volt az és nem vásárolnak."
-mondta Helik Ferenc, a Nébih elnöke.

A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ