Cover
Kultúra
Fábián Juli emlékére
2017-12-1919:11
fábián juli, zoohacker, jazz
Hosszan tartó, türelemmel viselt betegség után december 16-án elhunyt Fábián Juli. Az énekesnő, dalszerző, dalszövegíró 37 éves volt. Békésen távozott családja, barátai és zenésztársai körében. Fábián Juli a szakma és a közönség által az egyik legtöbbre tartott magyar díva volt, aki a dzsessz és a pop műfajában számos sikeres produkció részese volt. 
Pályafutása első éveiben énekelt a kizárólag női tagokból álló Soft Jazz Bandben, saját dzsessz kvartettjében, a Just In Time-ban és a Jazzjetben. Rendszeres vendége volt a Gyárfás István Triónak, több alkalommal énekelt Pege Aladár zenekarával, a Budapest Jazz Orchestrával, a Free Style Chamber Orchestrával, több ízben fellépett a Magyar Rádió Márványtermében. 

2010-ben énektanárként közreműködött az első hazai X-Faktor versenyzőinek szakmai felkészítésében. 2011-ben elnyerte a Lakatos-Ablakos Dezső Ösztöndíjat, ugyanebben az évben a Sárik Péter zongoristával közös duójával Harmony címmel publikált zeneanyagot. Szintén 2011-ben megjelent Zoohackerrel közös elektroakusztikus duójának négyszámos EP-je, a Girly, majd a formáció indult A Dal 2012-ben és a Like A Child című dallal bejutott a nyolcas döntőbe. Fábián Juli & Zoohacker 2015-ben stúdióalbumot jelentetett meg Shine címmel. Valamennyi nagy hazai nyári fesztiválon fellépett - számol be az énekesnő pályafutásáról az MTI.

A Kultúrklub című műsorunk vendége volt Palásti Kovács Zoltán „Zoohacker”, Fábián Juli zenésztársa, akivel az énekesnő szép pillanatait elevenítettük fel.

A teljes beszélgetés IDE KATTINTVA elérhető. 

A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ