Cover
Külföld
Wilders: Európának folytatnia kell a harcot a bevándorlás ellen
2017-12-1710:23
bevándorlás, migráció, Geert Wilders
Geert Wilders holland politikus szerint Európának folytatnia kell harcát a bevándorlás ellen. A bevándorlást meg kell akadályozni, még akkor is, ha falat kell építeni határainkon" - jelentette ki a bevándorlásellenes holland Szabadságpárt vezetője szombaton Prágában, az Európai Parlament Szabadság és Nemzetek Európája frakciójába tömörült pártok konferenciája alkalmával tartott sajtótájékoztatóján.
Meg kell találnunk a bátorságot ahhoz, hogy az illegális migránsokat visszaküldjük származási országaikba. A már Európában élő muszlimoknak pedig le kellene mondaniuk az iszlámról.
- fogalmazott a holland politikus. Tomio Okamura az újságíróknak azt mondta: a konferencián részt vevők szerint az Európai Uniót a jövőben a szuverén európai államok együttműködésének kellene felváltania. Ahogy fogalmazott: "Az együttműködés hívei vagyunk, de a szuverén államok között". A résztvevők egybehangzóan elutasították a migránsok befogadását. Marine Le Pen pedig azt mondta: "Az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) választási sikere és kormánykoalíciós szerepe számunkra hatalmas siker, amely bizonyítja, hogy munkánkat a közvélemény is egyre inkább értékeli. Ausztria példa lehet Európa számára" - írja a 888.hu.

A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ