Cover
Sport
Színvonalas túraautós széria érkezik jövőre!
2017-12-0911:44
A Nemzetközi Automobil Szövetség szerdán jelentette be az új túraautós széria - a WTCR - indulását, amely 2018-ban a WTCC-t (a túraautó világbajnokságot) és a TCR-t (nemzetközi bajnokságot) váltja. Az egyesülés következtében a széria világkupa besorolást kap. De mit is jelent ez pontosan?
A túraautó-világbajnokságon eddig használt TC1-es szabályrendszer megbukott. A 2015-ben indult TCR regulái azonban működőképesebbé váltak, mivel a világbajnoksággal ellentétben, ahol főként a gyári alakulatok versenyeztek, az ügyfélautókkal rajthoz álló csapatok (a gyártól vásárolt autókat privát együttesek működtették) számára jóval kisebb költségvetéssel vált elérhetővé egy nemzetközi sorozat. Ugyan a technika nem annyira fejlett, mint a WTCC-ben, inkább a 2014 előtti vb-előírásokhoz hasonlít, mégis népes mezőny versengett egy-egy hétvége alkalmával.
Michelisz Norbertet akár a saját csapatában is láthatjuk!
A túraautó-világbajnokságot idén a második helyen záró Michelisz még márciusban jelentette be, hogy Bári Dáviddal közösen saját csapatot indít a TCR-ben, M1RA néven. A debütáló évben remekeltek, többek közt: megnyerték az istállók számára kiírt bajnokságot, csapatfőnökként Michelisz pedig futamgyőzelmet is aratott Thaiföldön. Sőt! Fiatal versenyzőjük, Tassi Attila sokáig versenyben volt a bajnoki címért, végül azonban másodikként zárt. A két sorozat egybeolvadásával egyértelmű lenne, hogy a regnáló bajnok automatikusan ott lesz a rajtrácson, de ez közel sem ilyen egyszerű. A nevezési költség ugyanis a világkupa besorolás révén duplájára nőtt, így nehéz feladat vár Micheliszékre:
"Nem egyértelmű, hogy vállalni tudjuk-e az új bajnokság jelentősen megnövekedő terheit”
- írta Bári Dávid a csapat hivatalos Facebook-oldalán. 
A M1RA majd egyéves fennállása alatt szerzett tapasztalattal azonban gondolkodnak B-tervben is! Amennyiben nem jön össze a WTCR, nem zárják ki az európai szériában (TCR Europe-ban, amely a túraautó-Európa-bajnokságot váltja), vagy más regionális bajnokságban való indulást, hogy folytassák a remekül elkezdett építkezést.
Akár két magyar csapat is lehet!
Az utóbbi két esztendőben a világbajnoki mezőny hátsó felében versenyző Zengő Motorsport nagy tervekkel készül a jövőt illetően. Néhány napja a csapatfőnök, Zengő Zoltán beszélt a bővítésről. Elmondása szerint akár 2-4 Audival is rajthoz állnának jövőre. Pilótáik pedig a csapat ars poeticáját tovább tartva, fiatal magyar versenyzők lennének. Így megeshet, hogy Nagy Dániel és Szabó Zsolt (akik idén a vb-n versenyeztek), Nagy Norbert (idei Eb-2.), vagy éppen ifj. Ficza Ferenc is ott lesz a rajtrácson.
A jövő évtől csak TCR autókkal lehet majd rajthoz állni a WTCR-ben, és azok közül is csak olyanokkal, amelyek hivatalos, a Nemzetközi Szövetség által kiadott FIA Világkupa dokumentumokkal rendelkeznek. Ez a megállapodás 2019 végéig lesz érvényes.
Hogyan alakul a nevezés?
Az FIA december közepétől január második feléig fogadja a nevezési szándékokat, amelyet 26 főben maximalizáltak. Tehát az első évben ennyi autó állhat rajthoz egy-egy hétvége alkalmával. Ennek oka, hogy így a Szövetség – a logisztikai költségeket figyelembe véve – nem kényszerül extra pénz kifizetésére. Megkötés, hogy egy csapatnak minimum két versenyzőt kell neveznie, maximum viszont négyen indulhatnak azonos színekben. Azonban minden versenyhétvége előtt ki kell választani két pilótát, akik a pontokat gyűjtik. A bajnoki értékelést tekintve: csak a versenyzők és a csapatok számára írnak ki bajnokságot, a konstruktőrök - feltételezhetően 5-6 gyártó - között viszont nem lesz az FIA által elismert verseny.
Változik a hétvégék lebonyolítása!
Bár még a tervezett versenynaptárat nem mutatták be, azonban a pletykák szerint a WTCC kedvelt helyszínein rendeznek jövőre is versenyhétvégéket (a Hungaroring helye szinte biztosra vehető). A túraautó-kedvelők körében mindenképpen népszerűségnek örvend, hogy változik a kétnapos versenyhétvégék lebonyolítása! Ezentúl két időmérőt és három futamot rendeznek majd. A programot tovább sűríti, hogy a szabadedzéseket az eddig megszokott módon szombaton rendezik.
A szombati időmérőedzésen húsz perc elteltével a legjobb öt továbbjut az ún. superpole-ba, ahol az első öt rajthelyet döntik el a versenyzők. Rajt: az időmérőn kialakult sorrendben.
 
{BEKEZDES}Vasárnap:
Második időmérő (Q1 – 25p, Q2 – 10p, Q3 – Top4 superpole)
Második futam (fordított rajtrács, a győztes 25 pontot kap)
Harmadik futam (normál rajtrács, a győztes 30 pontot kap)
A vasárnapi kvalifikáció lebonyolítása hasonló a szombatiéhoz, a változás csupán annyi, hogy az ott kialakult sorrend fordul az aznapi első versenyre, míg a második futamon a megszerzett pozíciók szerint startolnak el. 2018-tól viszont nem jár pont az időmérő edzés végén.
További részletek:
Az abroncsokat illetően a bajnokság marad az egymárkás felállásnál, ám mivel a promoter Eurosport Events szerződése lejárt a Yokohamával, az új tenderen dől majd el, ki lesz a hivatalos szállító. A futamok számának növekedése miatt minden hétvégére maximum 20 új gumit lehet majd vásárolni, amihez további nyolc korábban használt megjelölt abroncsot lehet hozzátenni. Az üzemanyag beszállító is közös lesz, erről később döntenek. Változik a büntetősúlyozás is! Jövő évtől nem egyformán a márkákat büntetik, hanem egyéni teljesítményen nyugvó ballasztrendszer lesz. Ez az ún. BoP (Ballast of Performance).
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ