Cover
Belföld
Soros György beszállt a magyar választási kampányba
2017-12-0815:15
soros györgy, Puskás Imre, bevándorlás, nemzeti konzultáció
A Fidesz szóvivője szerint Soros György pénteken megjelent cikkével egyértelművé tette, hogy teljes erővel beszállt a magyar választási kampányba.

A Fidesz szóvivője, Puskás Imre kijelentette: Soros György szerint a magyar kormány és a magyar nép áll leginkább a Soros-terv végrehajtásának útjában. A milliárdos üzletember „semmibe vette” a magyarok véleményét, utalva a nemzeti konzultáció eredményére – tette hozzá a szóvivő. A magas részvételi arány arra is utal, hogy a magyar emberek nem fogják szó nélkül hagyni a Soros-terv végrehajtását miszerint migránsok árasszák el Európát.
  
Puskás Imre szerint Soros György és a brüsszeli bevándorláspolitikát támogatók is tudják, hogy a nemzeti konzultáció veszélyes lehet számukra. Sőt, Európában is egyre inkább támogatják a magyar kormány bevándorláspolitikáját. A politikus idézett egy 11 európai országra kiterjedő minapi közvélemény-kutatást, amely szerint a közép-európai államokban 10-ből 8 ember ellenzi a migrációt. Erről Nagy Dániel a Nézőpont Intézet vezető kutatója, az ECHO TV Kibeszélő című műsorában korábban már beszámolt. 

A szóvivő szerint az Európai Parlament többsége és az Európai Bizottság felsorakozott a "Soros-terv" mögé, ami szöges ellentétben áll az európaiak gondolkodásmódjával. Megjegyezte továbbá, amikor Soros civil szervezeteket vagy a médiát támogatja, tulajdonképpen „politikai befektetést folytat”. 

Soros György a Népszavához pénteken eljuttatott cikkében reagált a kormány ellene folyó kampányának fejleményeire. Ebben a többi között azt írta, kudarcot vallott a "Soros-terv" elleni propagandakampány. A nemzeti konzultációval kapcsolatban úgy fogalmazott, a felnőtt magyar lakosság többségét nem lehetett félrevezetni a megtévesztő kampánnyal. Soros György szerint korábbi állításainak egy részét szándékosan, félrevezetően kommunikálták, szövegkörnyezetét meghamisították, és olyan kijelentéseket tulajdonítottak neki, melyeket sosem tett. 

A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ