Cover
Kultúra
Kiállítják Füst Milán gyűjteményét
2017-12-0721:13
kiallitas, fust milan, kep
A leghíresebb magyar írógyűjteménynek, Füst Milán és felesége, Helfer Erzsébet kollekciójának kiemelkedő darabjai, köztük a magyar modernizmus ikonikus képei, így Berény Róbert és Tihanyi Lajos munkái is szerepelnek a Kieselbach Galéria 2017-es téli aukcióján december 18-án Budapesten.
Molnos Péter művészettörténész az árverés beharangozóján hangsúlyozta: évtizedek óta nem volt arra példa, hogy ilyen sűrűségben jelenjenek meg fontos műalkotások, mint ezen az aukción. 
Az egyik műalkotás Berény Róbert Weiner Leóról 1911-ben festett portréja, amit legalább 27 alkalommal kiállítottak és számtalanszor szerepelt már könyvek, folyóiratok oldalain. A szinte egész Európát megjárt mű kikiáltási ára 48 millió forint. A kép a festő, a zeneszerző és az író barátságának szimbóluma. 
Emellett Tihanyi Lajos 1912-ben festett Falusi kentaurjára 40 millió forinttól lehet licitálni.  Rejtett üzenete miatt a modern magyar festészet egyik legtitokzatosabb kompozíciójaként emlegetik- tette hozzá Kieselbach Tamás a galéria tulajdonosa. 

Füst Milán gyűjteménye a Hankóczy Jenő utcai lakásán volt, amely éveken át zarándokhelyként működött.  A gyűjtemény közel 400 művet számlált: festmények, grafikák, szobrok és iparművészeti tárgyak alkották. Az író szoros barátságot ápolt számos művésszel, ennek is köszönhető, hogy ilyen nagyméretű kollekciót gyűjtött össze. Remek érzéke volt a pályakezdő, fiatal művészek felfedezéséhez is. Természetesen az ő alkotásaikra is lehet majd licitálni. 

Az aukció anyagának több darabja külföldről tért haza. A megvásárolható alkotásokból december 17-ig látható kiállítás a Kieselbach Galériában.


A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ