Cover
Belföld
Szijjártó: A pikkelgetés helyett a valódi problémákkal kellene foglalkozni
2017-12-0608:00
szijjártó, mszp, dk, jobbik, echo tv, eu, unió, Afrika
Az Európai Unió és az Afrikai Unió országainak elefántcsontparti csúcstalálkozóján bebizonyosodott, hogy minden olyan komolyan vehető nagy nemzetközi szervezetnek igaza van, amelyik azzal számol, hogy az Európára háruló bevándorlási nyomás erősödni fog. Erről Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszélt az ECHO TV Napi aktuális című műsorának hétfői adásában.
A külügyi tárca vezetője kiapadhatatlannak nevezte az Európára háruló bevándorlási nyomás afrikai forrásait, egyebek között felhívta a figyelmet arra, hogy sok afrikai ország küzd komoly gazdasági problémákkal, számos állam politikailag instabil. Szijjártó Péter közlése szerint, ahogy a terrorszervezetek szorulnak vissza a közel-keleti térségből, úgy keresnek maguknak olyan területeket, ahol meg tudják vetni a lábukat, ez pedig további országok destabilizációjával fog együtt járni.
A magyar külügyminiszter leszögezte: az Afrikából Európába irányuló potenciális bevándorlást csak a kiváltó okok megszüntetésével lehet megállítani. A politikus kulcsfontosságúnak tartja, hogy az afrikai országok támogatást kapjanak a határvédelemben, vagy éppen a gazdaságfejlesztésben. Szijjártó Péter szerint el kell kerülni, hogy újabb több százeres, vagy akár milliós tömeg induljon el Európa felé.
Szijjártó Péter az Európai Unió előtt álló kihívások kapcsán arról beszélt, hogy sok állam egyszerűen képtelen képmutatás nélkül, kulturáltan és pragmatikusan lefolytatni a vitákat. Meglátása szerint az Európai Uniónak arra lenne szüksége, hogy a viták a józan ész talaján állva történjenek meg, és ne forduljanak azonnal teljesen felesleges és alaptalan vádaskodásba. A külügyminiszter szerint, ha egy közép-európai politikus az illegális bevándorlással járó veszélyekről beszél, akkor Brüsszelből azonnal megbélyegzik, ahelyett hogy valódi vitát kezdeményezzenek a kérdésről.
„Megdöbbentőnek tartom azt, hogy brüsszeli politikusok mind a mai napig egyes tagállamok kipécézésével, illetve egyes tagállamokkal való szórakozással foglalkoznak, ahelyett, hogy végre összeülnének és felelős vezetőként viselkedve megvitatnák, hogy miként lehet visszaadni Európa és az európai emberek biztonságát” – tette hozzá.
Szijjártó helyesnek, de nagyon kevésnek nevezte azt, hogy a brüsszeli politikusok részvétüket fejezik ki az európai terrortámadások áldozatainak, ugyanis meglátása szerint az lenne a feladatuk, hogy tényleges lépéseket tegyenek annak érdekében, hogy a merényletek és az áldatlan állapotok véget értjenek.
A külgazdasági és külügyminiszter természetesnek tartja, hogy van vita az Európai Unió 28 tagállama között, ugyanakkor felhívta rá a figyelmet, hogy azt nem szabad engedni, hogy az EU-ban bárki elvitassa a vitához való jogot, mert az antidemokratikus helyzethez vezet. Jelenleg az a helyzet – tette hozzá a politikus –, hogy aki az európai mainstreammel ellentétese álláspontot képvisel, azt azonnal európaiatlannak minősítik.
Az Európai Parlament belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi szakbizottságában LIBE csütörtökön tart meghallgatást a meghallgatást a jogállamiság magyarországi helyzetéről. A magyar kormányt Szijjártó Péter fogja képviselni.
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ