Cover
Belföld
Maradt a káosz a baloldalon
2017-12-0610:00
mszp, dk, gyurcsány, gréczy zsolt
Továbbra is csak a káosz uralkodik a baloldalon. Hiába volt megállapodás már az MSZP és a DK között, a szocialisták új javaslattal álltak elő. Gréczy Zsolt, a Demokratikus Koalíció szóvivőjének szavai szerint azonban azt az ő pártjuk aligha fogja elfogadni, mert az csak a szocialistáknak kedvez.
Hiába állapodott meg egy héttel ezelőtt az MSZP és a DK a 106 egyéni választókörzet elosztásáról, a szocialisták meggondolták magukat - erősítette meg híradónknak a DK szóvivője. Gréczy Zsolt szerint „valami történhetett” a szocialista pártban, hogy végül előálltak egy teljesen új, az MSZP-nek kedvező javaslattal. 
Az MSZP képviseletében pénteken már nem a Molnár Gyula szocialista pártelnök vezette tárgyaló csoport, hanem Mesterházy Attila érkezett az új javaslattal, amelyet a DK elnökségének meg kell vitatnia. A Demokratikus Koalíció szerint mivel az MSZP-nek és a DK-nak közel azonos már a támogatottsága, egy méltányos ajánlatot kell kötni, amiben az Együtt és a Párbeszéd is helyet kap. 
"Jobbik, MSZP, Fidesz, és még ahol lehet megfordul a DK. De nincsen Együtt, P, Liberálisok, Momentum, Moma és még sorolhatnám."
A 2010 után megalakult pártoknak volt lehetőségük arra, hogy bebizonyítsák, ők lesznek az új váltóerő, de ez egyik pártnak sem sikerült - mondta Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP politikusa az ATV-ben. Bangóné Borbély Ildikó szerint ezek a pártok csak a fővárosban erősek, vidéken azonban nem félnek tőlük, így már érthető, miért nem szorgalmazzák a szocialisták, a többi baloldali párttal való együttműködést. És bár miniszterelnök-jelöltjük már nincs, kampányarcot választottak: Kunhalmi Ágnest. Az MSZP budapesti elnöke az utóbbi időben több nyilvános megjelenésén is furcsán viselkedett.
Legemlékezetesebb szereplése tavaly év végén volt, amikor kicsattanó jókedve miatt alig bírta a sajtótájékoztatóját megtartani.
Egy két héttel ezelőtti interjúja során pedig már a könnyei­vel küszködött. A kinevezés annak fényében különösen érdekes, hogy pont a budapesti elnök volt az, aki leghangosabban kritizálta pártját amiért képtelen az összefogásra a DK-val.
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ