Cover
Belföld
Belső feszültségek a Jobbikban
2017-12-0609:00
vona gábor, jobbik, ep-képviselő, dúró dóra, torockai, morvai
Lavinát indított el Morvai Krisztina szakítása a Jobbikkal. Az EP-képviselő a napokban jelentette be: azért hagyja ott a pártot, mert nem ért egyet Vona Gábor pártelnök pálfordulásával. A Jobbikból Dúró Dóra és Toroczkai László viszont ahelyett, hogy saját pártvezetőjük mellett szólaltak volna fel, közösségi oldalukon kiálltak Morvai Krisztina mellett.
Saját honlapján jelentette be pénteken Morvai Krisztina, hogy szakít a Jobbikkal. 2019 után, a jelenlegi mandátumának lejártát követően már nem kíván az identitást vesztett párt színeiben politizálni. Azért fordít hátat a Jobbiknak, mert az egykori radikális párt eltávolodott attól az értékrendtől, amely számára továbbra is változatlan, és mint írja, képtelen azonosulni az új jobbikos stratégiával, azzal, hogy a Vona Gáborék már akár a baloldallal is összefognának.
Morvai Krisztina lépése újabb lavinát indított el a Jobbikban. Dúró Dóra, az egykori radikális párt országgyűlési képviselője ugyanis közösségi oldalán kiállt Morvai mellett. Azt írta, szegényebb lenne a politika 2019 után Morvai Krisztina nélkül. Azt is hozzátette, bízik abban, hogy valahogy mégis sikerül neki meghatározó szerepet találni akár az EP-ben, akár máshol a közéletben.
Dúró Dóra férje, Novák Előd volt jobbikos országgyűlési képviselő szerint sokan vannak, akik csak a megfelelő alkalomra várnak, hogy Vona Gábort eltávolítsák a Jobbikból. Novák után a Jobbik egyik alelnöke is kikelt magából. Toroczkai László bejegyzésében azt írta, sem a néppártosodás, sem pedig a szebb jövő nem képzelhető el Morvai Krisztina nélkül.
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ