Sport
Az UTE sportolói nyerték a hónap műhelye díjat
2017-12-0615:20
Sportlövészet
Kiváló teljesítményük elismeréseként az UTE sportlövői nyerték el a Magyar Olimpiai Bizottság, a Decathlon és az Utánpótlassport.hu által alapított A hónap műhelye díjat és az azzal járó félmillió forintos sportszervásárlási utalványt.
Már második alkalommal érdemelték ki A hónap műhelye elismerést az UTE sportlövői. Utolsó éves juniorjuk, Péni István szenzációs nemzetközi teljesítménye is kellett az első helyhez. A 20 éves sportoló néhány hete Indiában, a felnőtt világkupa döntőben, a 10 méteres számában nyert aranyérmet, a 3X40 lövéses összetett versenyben pedig bronzérmes lett. Az Újpest sportlövő-szakosztályában van a legtöbb utánpótláskorú versenyző.

Az UTÉ-nek az egyik legnagyobb értéke az utánpótlásnevelés. Jelenleg 181 fő leigazolt versenyzőnk van, abból 53 fő utánpótláskorú versenyző. Az utánpótláskorú versenyzőknél nemcsak a létszám mennyiségére, hanem a minőségére is törekszünk.
 – mondta az Echo televíziónak Kissné Oroszi Edit, az UTE Sportlövő szakosztály vezetőedzője.
A szakosztályban versenyez a Nemzet Sportolójának, az olimpiai bajnok sportlövő, Hammerl Lászlónak a fia, Hammerl Soma is. A közönségdíj és a százezer forintos utalvány a Csepeli Öttusa és Vízisport Egyesülethez került.
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ