Cover
Sport
Fél évszázaddal ezelőtt harcolta ki az élvonalbeli tagságot a Videoton labdarúgócsapata
2017-12-0522:10
futball
A jeles eseményre emlékeztek Székesfehérváron az együttes még élő tagjai.
A klub 1967-ben még Vadásztölténygyári Vasas néven jutott fel az NBI-be. A szinte frissiben átadott Sóstói Stadionban 8000 néző ünnepelte a történelmi sikert. A szezon utolsó mérkőzésén többek között a későbbi olimpiai ezüstérmes, Kű Lajos góljával győzték le a fehérváriak a Kecskeméti Dózsát.
A 69 éves egykori klasszis és csapattársai ma azokra a játékostársakra emlékeztek, akik már az égi futballpályákon rúgják a labdát. A 22 fős keretből nyolcan maradtak. A vegyes érzelmek közé természetesen öröm is vegyült. Kű Lajos fehérváriként büszkén gondol vissza a Vidiben töltött időszakára.
„Itt kaptam először szerelést, amiért nagyon hálás vagyok. Két ilyen csapat van a világon: az egyik a Videoton, az anyaegyesületem, a másik pedig a Ferencváros, a magyar labdarúgás nemzeti színháza. Mind a kettőt nagyon szeretem. Most volt a meccs, egymás ellen játszottak, és én legszívesebben azt láttam volna, hogy az eredmény kilenc-kilenc legyen és hirdessenek ki két győztest” - mondta Kű Lajos, a Videoton egykori játékosa.
A 67-es siker jó alapot adott a klub fejlődésének, hiszen kevesebb mint 20 év múltán az UEFA Kupában egészen a döntőig menetelt a Videoton.
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ