Cover
Gazdaság
A migrációt támogatná az agrárpolitika helyett az EU
2017-12-0511:00
agrár, soros-terv, migráció
Fazekas Sándor felháborítónak nevezte, hogy Brüsszel migrációs célra kíván elkülöníteni összegeket az agrárpolitika rovására, miközben a plusz célokhoz is megfelelő forrásokat kellene biztosítani – többek között erről erről beszélt a földművelésügyi miniszter az ECHO TV Napi aktuális című műsorában.
A tárcavezető kiemelte, a kormány felháborítónak tarja Soros György dollármilliárdos azon javaslatát, hogy a gazdáknak kelljen megfizetni a migránsok betelepítésével járó költségeket.
A közös uniós agrárpolitikának a minőségi, természetes és egészséges, élelmiszer termelést kell szolgálnia, hazánk ezen belül a GMO mentes termelést támogatja. A gazdabarát politikának pedig elő kell segítenie a vidéki lakosság megélhetésének biztosítását is - mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter. A politikus hangsúlyozta: Magyarország hajlandó a tagállami hozzájárulások megemelésére, de nem támogatja a társfinanszírozást, azaz az egyes agrárpolitikai programok plusz finanszírozását egy-egy ország anyagi helyzete szerint. Ez ugyanis felborítaná a közös agrárpolitikát, és így eltérő nemzeti megoldások és pénzügyi hátterek jönnének létre a gazdák számára, ami versenytorzító hatású lenne. 
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ