Cover
Külföld
Brüsszel kiállt a Soros-terv mellett
2017-12-0119:30
CEU, soros-terv
Amerikában is Magyarországért aggódnak Soros György szervezetei. A tőzsde-spekuláns emberei New Yorkban gyűlnek össze, hogy az oktatás és a CEU sorsáról beszéljenek.
Az Európai Bizottság elnöke szerint törvényes lehetőséget kell teremteni az Európai Unióba irányuló bevándorlásra. Jean Claude Juncker a Deutsche Wellének adott interjúban azt mondta: a kontinensnek szüksége lesz a bevándorlásra a következő évtizedekben.
Halász János, a Fidesz frakciószóvivője szerint Brüsszel a legmagasabb szinten áll ki a Soros-terv mellett. Brüsszel nyíltan Európa migránsokkal való betelepítése mellett kampányol, a Soros-terv végrehajtása mellett a legmagasabb szintű brüsszeli politikusok állnak ki. Soros György javaslatai között olvashattuk, hogy migránsokkal kell betelepíteni Európát.
Lázár János a miniszterelnökséget vezető miniszter úgy reagált: a kormány a többi közt az európai parlament véleményét is figyelembe vette, amikor javaslatot tett a felsőoktatási törvény hatályba lépésének eltolásáról. Lázár János leszögezte: a parlament által meghozott törvények mindenkire egyformán vonatkoznak.
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ