Belföld
Hazugságsorozat Soros Györgytől
2017-11-2913:00
hollik istván, kdnp
A lehető leghatározottabban visszautasította Hollik István, a KDNP országgyűlési képviselője, hogy a magyar a kormány, vagy a Fidesz-KDNP antiszemita lenne. A kormánypárti politikus így reagált Soros György legutóbbi videóüzenetére, amelyben a tőzsdespekuláns úgy fogalmazott, hogy Orbán Viktor ki akarja irtani a hozzá kötődő civilszervezeteket Magyarországról.
Hollik István szerint Soros György tudatosan hazudik és megpróbál az érzelmekre játszani, ezért is használja a kiirtani szót. A képviselő felhívta rá a figyelmet, hogy a magyar kormány nem antiszemita, erre pedig bizonyíték a kabinet bevándorlás-politikája is, ami védi a magyar zsidóságot.
„A magyar zsidó közösség biztonságának is az a záloga, ha nem engedünk be muszlim hátterű bevándorlókat” – mutatott rá.
Hollik István azt is tudatosnak hazugságnak nevezte, hogy Soros állítja: a mai Magyarország rosszabb helyzetben van, mint amilyenben a kommunista diktatúra alatt volt. A politikus szerint a milliárdos ezzel a kijelentésével – pártállástól függetlenül – minden egyes magyar embert megsértett.
A kormánypárti képviselő cáfolta Soros azon állítását is, hogy a kormány civilszervezetek lehetetlenítene el. Felhívta rá a figyelmet, hogy az átláthatósági törvény a civilszervezetek működését egyáltalán nem befolyásolja. Hozzátette: Érdemben egyetlenegy civilszervezet sem mondta azt, hogy működése ellehetetlenül, csak azok az NGO-k tiltakoztak a törvény ellen, amelyeket Soros György finanszíroz.
Hollik István a műsorunkban álságosnak nevezte azokat az ellenzéki kijelentéseket, miszerint nem létezik Soros-terv, nincs is kötelező kvóta. Meglátása szerint csak meg kell nézni Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnökének egy minapi nyilatkozatát, amelyben a luxembourgi politikus arról beszélt, hogy eddig az volt a baj a bevándorlással, hogy illegális és csupán törvényesíteni kellene azt. A KDNP képviselője kiemelte: az Európai Bizottság és az Európai Parlament már letette a voksát a kötelező kvóta mellett, s egyedül az Európai Tanács az, ahol esetleg meg lehet gátolni.
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ