1960. október 7-én születtem Csengerben. Szüleim, testvéreim, s a tágas rokonságban szinte mindenki tanító. A tiszántúli reformátusok konok akaratosságával és eleve elrendeltségével nekem is azzá kellett volna lennem, de kedves költőm, József Attila szavaival úgy gondoltam: én egész népemet fogom, nem középiskolás fokon tanítani...

Csegöldön telt gyerekkorom, Fehérgyarmaton serdültem, Szegeden katonáskodtam, Moszkvában végeztem az egyetemet, tanúja lehettem egy világbirodalom romlásának és összeomlásának. Huszonöt esztendősen már a Magyar Hírlap moszkvai tudósítójaként éltem meg Gorbacsov korát, majd a Magyar Televízióban, amely számára Sugár András fedezett föl és ahová Chrudinák Alajos hívott, a Panoráma munkatársaként előbb a volt szovjet térséggel, majd a Balkánnal foglalkoztam. Minden balkáni háborút végigforgattam, de jártam közben a Kaukázus frontjain, Csernobilban, Irakban, Kurdisztánban is. Több nívódíjat, fesztiváldíjat szereztem: a csernobili zónáról szóló dokumentumfilm cseh fesztiváldíjat kapott, s bejutott a Prix Italia döntőjébe.

Két filmem - a szerebrenicai tömeggyilkosságról és a kárpáti szovjet titkos radarállomás leleplezéséről szóló - elismerést szerzett a monte carlói nemzetközi tévés fesztiválon. Egy könyvem jelent meg eddig Lázállam címmel Sztálin és Berija haláláról 1989-ben. Társszezője voltam a Magyar Hírlap két kötetének: 1987-ben a Magyarnak lenni címűnek, 1988-ban a Sztálin-nak.

1992-ben Petőfi Sándor Sajtószabadságot kaptam - az elsők között. 2000-ben pedig - szintén elsőként - Európa-érmet a polgári újságírásért. 2010-ben Eötvös József-díjjal jutalmaztak, 2011-ben pedig a Független Újságírók Szövetségének Arany-díját vehettem át.

Az igazamért nekem is meg kellett harcolnom, akárcsak őseimnek. Megérte.

Interjú Szaniszló Ferenccel

E-mail:

ferenc.szaniszlo@gmail.com